/ közzétette /   Blog / 2 hozzászólások

FELPÖRGŐ KOMPRESSZORGYÁRTÁS

Az elektrolizáló és a nyomásfokozó rendszer szállításával vesz részt a Ganzair Kft. az első hazai zöldhidrogénipari fejlesztésben, a Magyar Földgáztároló Zrt. Akvamarin nevű projektjében

A Ganz márkanevet és egykori leányvállalatait a hazai ipartörténetet kicsit is ismerőknek nem kell bemutatni. A negyven év feletti mérnökök, de még a fiatalabbak is szinte mindegyike találkozott az 1989 előtti óriási Ganz-gyár valamelyik utódcégével a szakmai pályája során. Ennek megfelelően Gidai Olivér, Ganzair Kompresszortechnika Kft. vezetője hisz a márka örökségének továbbvitelében, innovatív erejében, a hazai gyártás feltámasztásában, így a cég ma az energiaszektor egyik legígéretesebb területén, a hidrogéntechnológiában és az energiatárolásban igyekszik megkerülhetetlen piaci szereplővé válni.

VÍZBŐL VÍZ

A hidrogént jó néhány módon hasznosíthatjuk, az élelmiszeripartól az űrtechnológiáig, a zöldhidrogént pedig az energiaszektor fedezte fel magának világszerte. Ez az elem egy olyan körforgást biztosít, amely során vízből víz keletkezik. Palackokban tárolható, többek között villamos energia előállítására használható, valamint földgázhoz is adagolható. Az égésterméke is víz, ezért az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében nagy lehetőségként tekint rá a modern ipar.

A környezettudatosság, a karbonsemlegesség érdekében egyre súlyosabb környezetvédelmi bírságok várhatóak, a víz bontásához szükséges áram pedig most először áll rendelkezésre ilyen olcsón és bőségesen, köszönhetően a néhány év alatt kivirágzó megújuló energiatermelőknek, azaz a napelemparkoknak, szélerőműveknek. Ráadásul, a palackba zárt hidrogén egyfajta „akkumulátorként” is felfogható: akkor égethető el, amikor szükség van rá: járművekben, gépekben, vagy erőművekben, például amikor nem süt a nap és nem fúj a szél. Emellett ma már biztonságosan előállítható és tárolható hatalmas nyomáson, akár egy asztalon elférő tárolóban is. Ehhez pedig egyre több kompresszorok, úgynevezett nyomásfokozók és egyéb berendezés kell.

 

A TERMÉK

Az ilyen gépek gyártásával foglalkozó Ganzairt 1990-ben három egykori Ganz-MÁVAG-os mérnök alapította. A cég a hagyományos dugattyús kompresszorok gyártása után a 90-es években elsőként készített itthon úgynevezett csavarkompresszoros egységeket, majd a forgólapátos és a turbókompresszorokat is felvette a palettájára. A mai napig több ezer általuk szállított berendezést használnak az üzemekben.

A kompresszorok speciális területe a vasút, illetve a többi kötöttpályás jármű, valamint az elektromos buszok fedélzeti levegő-előállító rendszere, ahol a sűrített levegő többek között a fékrendszert működteti, ajtókat, áramszedőt mozgat. Kötődően a Ganz-MÁVAG vasútijárműgyártási múltjához, ezen a területen a Ganzair a piac meghatározó szereplője. Az exportja is számottevő, főleg a környező országokba.

Gidai Olivér informatikai, közgazdaság-tudományi és gazdaságjogi tanulmányai elvégzése után a Ganzairrel külgazdasági szakemberként találkozott, és miután a közreműködésével a magyar vállalkozás sikeresen szerepelt egy közel-keleti tenderen, közel került a vállalattal. A Ganzair megvásárlásakor felújította az alapüzemet és a munkatársak által használt helyiségeket. Azóta a dolgozók létszáma megduplázódott, a kiskunhalasi telephely alapterülete is bővült, az idén pedig átadták a harmadik gyártóüzemet.

Ezzel a Ganzair az egyedüli hazai gyártó és rendszerintegrátor a gáz-, az iparilevegő-, a járműkompresszorok, továbbá az áramfejlesztők területén, emellett komoly technológiai ismeretei vannak az ipari gázok sűrítéséről és energetikai célú felhasználásáról. E tapasztalat adja a márka erősségét; a kiskunhalasi gyártóbázison közel 5 000 négyzetméteren több mint 100 fő munkájával jönnek létre a gázkompresszorok, energetikai berendezések, elsősorban magyar, szerb, román és orosz energetikai projektekhez.

A hidrogén bontása, tárolása és újbóli felhasználása során több területen van szükség a Ganzair által tervezett, összeállított, beüzemelt és karbantartott egységekre, amelyek biztosítják a hidrogén előállítását, szűrését és szárítását, a technológiai igénynek megfelelő nyomásfokozását. Igény szerint a termelt hidrogén tárolási lehetőségeit, elektromos energiát termelő üzemanyagcellás áramfejlesztő egységet, opcionálisan a termelt hidrogén átfejtését biztosító berendezéseket, valamint adott esetben targonca-, gépkocsi-, kistehergépjármű-töltőállomást egy-egy gyártelepen. A cég vezető hazai és nemzetközi komponensbeszállítókkal működik együtt. A magyar hidrogénkompresszor-gyártás beindításának feltétele a közös gondolkodás, a hazai beszállítók, illetve a rendszerintegrátor közötti együttműködés.

 

ROKONOK

A hidrogénnel ipari, gépészeti értelemben „rokon” sűrített levegőre és sokféle gázra a termelésben az építőanyaggyártástól a kohászaton, a vegy-, az élelmiszer-, a papír-, a faiparon át a gép- és járműgyártásig, valamint az elektronikai iparig mindenhol szükség van.

Sűrített levegő és a sűrített gázok – a villamosenergia után – a legtöbbet alkalmazott energiaforrások a gyártási folyamatokban. Bár a különböző gázoknak eltérők a tulajdonságai, a sűrítés elve, fizikája ugyanaz, ezért más gázok, alkalmazások felé is nyitott a cég. Nem mellékes az új hidrogénprojektben, hogy a Ganzair közel két évtizede a szén-dioxid, a földgáz és a nitrogén sűrítésére is gyárt dugattyús, csavar- és rotációs berendezéseket, amelyek szinte kivétel nélkül egyedi készítésűek. Évről évre nőtt a gyártási kapacitás: ma a Ganzair beszállít a Molnak, a NIS-Gazpromnak, a földgáztárolóknak itthon és külföldön.

Friss hír, hogy a Ganzair az elektrolizáló, valamint a nyomásfokozó rendszer szállításával részt vesz az első hazai zöldhidrogénipari beruházásban, a Magyar Földgáztároló Zrt. Akvamarin nevű projektjében. A cég a technológia ipari alkalmazásából szerzett tapasztalatai alapján folyamatosan fejleszti kompetenciáit, így hamarosan hidrogénelektrolizálót is gyárthat, az elkövetkező esztendőkben éves szinten 3, 5, 10 berendezést. Mivel 2050-re az Európai Unió célul tűzte ki a karbonsemlegességet, így mintegy tíz évünk van megtanulni és ipari körülmények között alkalmazni a hidrogéntechnológiát – véli a cég tulajdonos-vezetője.

 

Forrás: Figyelő nyomtatott magazin (Júniusi szám)

MEGOSZTÁS


2 Responses

  1. november 17, 2021
    Válasz

    APlMmXsyHiF

  2. december 1, 2021
    Válasz

    WbjasdNghAcwZDMK

Komment hozzáadása